2015. január 15., csütörtök

BÚÉK!

A 2014-es évvel véget ért a TÁMOP-os Magyary posztdoktori ösztöndíjam, amelynek keretében ezt a blogot vezettem. De mégsem szeretném abbahagyni a blogot, hiszen még az is előfordulhat az ember életében, hogy nyer valami újabb pályázaton és ott is jó néven veszik ha ilyesmivel (is) foglalkozik :) Emellett persze egyéb nagyon hasznos hozadékai is vannak. Például amikor az év végén záróbeszámolót kell írni, ha rendesen vezet blogot (vezetett volna, khmm), akkor könnyebb visszaemlékezni, visszakövetni, hogy pontosan mikor, merre, miért járt, milyen konferencián vett részt, milyen kutatását mutatta be, stb. De persze az sem elhanyagolható előny, hogy az ember pár érdekes új felfedezést alaposabban körbejár hiszen csak úgy tud róla kerek egész bejegyzést írni :)

Mi várható a következő évben? Persze az ember ilyenkor tele van tervekkel, de már az is árulkodó lehet, hogy január közepén születik meg a BÚÉK-os poszt. Mindenesetre próbálok sűrűbben jelentkezni. Ami most persze egyből nem fog sikerülni, mert két hétre Kínába utazom, ahol a Nagy Tűzfal miatt nem valószínű, hogy el fogok tudni majd érni bármilyen google-s szolgáltatást. Remélhetőleg a hazatérés után hamarosan egy (szakmai) élménybeszámolót sikerül majd kiraknom. Sanghajban az ottani csillagászati intézetet (Shanghai Astronomical Observatory, SHAO) látogatjuk meg kollégámmal. A kiutazás része egy több éve futó nagyon eredményes kínai-magyar kollaborációnak. Én már harmadszor látogatok el ide. Az egyik terv az, hogy egy a kínai kollégánk által kezdeményezett, már az amerikai VLBI hálózattal (a VLBA-val) leészlelt adatokat publikáció képes állapotba hozzuk. Ha az ember külföldön van és végre személyesen találkozik azzal akivel az év előző pár hónapjában csak emailen tudta tartani a kapcsolatot, akkor a lehető legjobban próbálja kihasználni az időt és végre csak arra a bizonyos projektre fókuszálni. A vendéglátó meg hivatkozhat arra, amikor mindenféle egyéb dolgokkal akarják terhelni, hogy neki most muszáj a külföldi kollégákkal foglalkoznia :)

Március elején Budapesten fog ülésezni az EVN Program Committee, ahol eldöntik, hogy a beadott távcsőidő-kérelmek közül, melyiket fogják leészlelni. Ez egy egész napos ülés, hossza attól függ, hogy mennyire sok kérelem érkezett be és mennyire egyezik, különbözik a bírálók véleménye. Nekem mint lehetséges kérelem írónak sokkal fontosabb, hogy február elsejéig kell beadni pályázatokat. Szóval ezzel is lehet majd Sanghajban foglalkozni.

Tavaszra már kinéztünk pár érdekes konferenciát és tavalyi évhez hasonlóan, idén is el kellene menni Hollandiába, EVN adatokat feldolgozni. A Bolyai ösztöndíj pályázatot is tavasszal szokták kiírni. Ha minden igaz megint lesznek e-MERLIN mérések is, amik feldolgozásához Manchesterbe kell majd utazni. Természetesen biztos lesz jó sok, érdekes új felfedezés az aktív galaxismagokról is.

De mielőtt elindulnék, le kell adni a Magyary ösztöndíj záróbeszámolóját (szerencsére már kész), az év végi munkahelyi beszámolómat és az októberi szardíniai EVN konferencia kiadványába beküldeni egy cikket, az egyik ott bemutatott poszterről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése