Március elején jelent meg a preprint szerveren egy cikk, amelynek szerzői egy feltételezett kettős szupernagy tömegű fekete lyukat tartalmazó aktív galaxis magról írnak. A forrást a Pan-STARRS1 (Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System) Medium Deep Survey program keretében fedezték fel. A Pan-STARRS1 a Hawaiion, a Haleakala hegyen található 1,8 méteres teleszkóppal végez nagy látószögű (7 négyzetfokos) égboltfelméréseket.
 |
| Haleakala Obszervatórium (www.ifa.hawaii.edu/haleakalanew/observatories.shtml) |
A Medium Deep Survey keretében 10 egyenként 8 négyzetfokos égterületet vizsgálnak több epochában, 5 színszűrővel. A célforrások közé tartoznak például a folyamatosan változó fényességű kvazárok. Ezek közül kerestek olyanokat a szerzők, amelyek periodikus fényességváltozást mutatnak és így találtak rá a fenti cikkben tárgyalt forrásra.
A Pan-STARRS1 fénygörbék alapján egy nagyjából 540 napos periódust azonosítottak. Korábbi (8.5 évvel ezelőtti) mérések is alátámasztják ezt a változékonyságot. A megfigyelt periódust (illetve annak vöröseltolódással korrigált értékét) a szerzők a keringési periódussal azonosították. A központi gravitáló tömegre, amely közel 1010 naptömegnek adódott, a háromszorosan ionizált szén vonal szélességéből következtettek. Ebből pedig már meg is lehet határozni a kettős szeparációját, ami 7 Schwarzschild sugár, azaz nagyjából 6 ezred parszek. Ez egy olyan kicsi távolság (legalábbis csillagászati értelemben nézve), hogy Naprendszerbeli távolságokkal is összevethető. A 6 ezred parszek nagyjából 1240 CsE, a Naprendszerben a Kuiper-öv nagyjából 50 CsE-ig húzódik, az Oort-felhő viszont 5000 CsE-nél kezdődik. Tehát a két feltételezett szupernagytömegű fekete lyuk (jóval) közelebb van egymáshoz, mint a Nap és az Oort-felhő belső határa!
A szerzők szerint a kettős összeolvadása tehát a nem is olyan távoli jövőben várható. Az ilyenkor várható gravitációs hullámokat elvileg az úgynevezett Pulsar Timing Array (PTA) mérési technikával lehet kimutatni. (A PTA-k alapja, hogy a pulzárok nagyon pontos periodikus jeleinek eltéréseiből következtetnek a gravitációs hullámok hatására a téridő szerkezetében bekövetkező változásokra.) Emellett elméleti modellek a rendszer, különböző hullámhosszakon megfigyelhető, fényességváltozásait is előrevetítik. Ebből a legkézenfekvőbb az optikai tartományban kimért periódus csökkenése, hiszen ha ez tényleg a kettős pályaperiódusának feleltethető meg, akkor ahogy közelednek a fekete lyukak egymáshoz, ez is egyre rövidebb lesz.
A szerzők szerint a kettős összeolvadása tehát a nem is olyan távoli jövőben várható. Az ilyenkor várható gravitációs hullámokat elvileg az úgynevezett Pulsar Timing Array (PTA) mérési technikával lehet kimutatni. (A PTA-k alapja, hogy a pulzárok nagyon pontos periodikus jeleinek eltéréseiből következtetnek a gravitációs hullámok hatására a téridő szerkezetében bekövetkező változásokra.) Emellett elméleti modellek a rendszer, különböző hullámhosszakon megfigyelhető, fényességváltozásait is előrevetítik. Ebből a legkézenfekvőbb az optikai tartományban kimért periódus csökkenése, hiszen ha ez tényleg a kettős pályaperiódusának feleltethető meg, akkor ahogy közelednek a fekete lyukak egymáshoz, ez is egyre rövidebb lesz.
