Filmajánló

Tudományos fantasztikus művekben a legalapvetőbb problémát az szokta jelenti, hogyan oldják meg hogy a szereplők emberi léptékkel mérhető idő alatt jussanak el A-ból B-be (ahol A és B minimum két távoli csillagrendszer). Sok ügyes irodalmi fogás létezik a probléma leküzdésére, az egyik lehetőség a féreglyuk (magasabb dimenziók, fekete lyuk, stb) használata. Anno Carl Sagan Contact-ja és a hamarosan a mozikba kerülő Interstellar (magyar címe Csillagok között lesz) is ezt a megoldást részesítette előnyben. Az Interstellar történetének alapötletét is egy asztrofizikus jegyzi, Kip Thorne (többek között a Laser Interferometer Gravitational Wave Observatory, a LIGO projekt egyik alapítója), aki a film egyik producere is (executive producer - megvalósításért felelős producer).

A Wired magazin cikke szerint a filmkészítők a fentiek tudatában nem meglepő módon (és nagyon helyesen) nem aprózzák el a dolgot: ők igazi fekete lyukat szeretnének mutatni a nézőközönségnek. Úgyhogy Thorne írta fel a téregyenleteket, amik alapján a speciális effektek készítői lerenderelhetik a valósághű fekete lyuk képét. Először gondolom kicsit megállt bennük az ütő, amikor kiderült, hogy az eddig használt raytrace programot kicsit át kellene írni, mert hogy a fekete lyuk közvetlen környezetében a fény terjedése (az erősen görbült téridőben) nem a szokásos egyenes vonalat követi. De aztán olyan jól belelendültek a szimulációba, hogy a fekete lyukhoz akkréciós korongot is hozzácsaptak, hogy megnézzék az abból jövő fény vajon hogyan térül el. 

A kép annyira jól sikerült, hogy Thorne és a render-csapat további együttműködést fontolgat. Minimum két cikket, egy asztrofizikai témájút és egy technikai jellegűt terveznek. Értelemszerűen engem az előbbi érdekel. Kíváncsi lennék, hogy az Event Horizon Telescope-hoz (is) készült, fekete lyuk árnyék (black hole shadow) szimulációkhoz képest (lásd ezt a korábbi bejegyzést) ez milyen újdonságot hoz, vajon tesz-e olyan predikciókat, amik megfigyelhetőek jelenlegi műszereinkkel.

A Wired cikkét részletesebben bemutató magyar összefoglalót (szép képekkel) itt lehet elolvasni. 

Látogatás a szardíniai rádió teleszkópnál

Ezen a héten az EVN szimpóziumon veszek részt, Cagliariban, Szardínián. A szimpóziumon főleg az európai VLBI hálózatot használók gyűlnek össze és ismertetik a legfrissebb VLBI, e-VLBI eredményeket. EVN szimpóziumot minden második évben rendeznek, a mostani a 12. a sorban. Az előadásokról majd részletesebben fogok beszámolni egy másik bejegyzésben, most csak a mai napra tervezett kirándulásról akarok írni, a nemrégiben (2013 őszén) átadott szardíniai rádióteleszkóphoz. 

A 64 méteres tányér nagyjából negyvenvalahány kilométerre van Cagliaritól, eléggé kihalt vidéken.(Olyan sok résztvevő van a konferencián, hogy három busszal vittek minket oda). A projektet még 2001-ben kezdték el, de az első földmunkákat is már 2003-ban végezték. Hát egy kicsit elhúzódott a dolog :). A tányért Egyiptomban készítették és a helyszínre szállítás sem volt egyszerű folyamat. (Összehasonlításképpen a szintén 65 méteres sanghaji Tianma antennát 2009-ben kezdték el építeni és szintén 2013-ban adták át. A kínai űrprogram miatt, amire nagyrészt használni akarják, nem nagyon lehetett késlekedni.) 

Az SRT-t (Sardinia Radio Telescope) úgy tervezték, hogy 300 MHz-től akár 100 GHz-ig is képes legyen észlelésre. Ez azt jelenti, hogy a tányér, és a segédtükör felületének legalább 300 mikrométeres pontossággal kell megmunkáltnak lennie. Ezt szerencsére sikerült is elérniük. Jelenleg még csak három vevő van készen, az L-sávú, egy 5,7-7,7 GHz-en működő (itt van a methanol mézer vonal) és a 22 GHz-es (K-sávú). 

Jelenleg a tudományos tesztek folynak, ennek fő célja, hogy a lehetséges hibákat megtalálják, kijavítsák és elkészítsék a tudományos megfigyelésekhez szükséges kiegészítő programokat. A legfontosabb feladatok közé tartozik, hogy mielőbb felkészítsék az antennát az Európai VLBI Hálózatban (EVN) és az európai pulzár megfigyelő hálózatban (LEAP, Large European Array for Pulsars) való részvételre, valamint természetesen az egyedi antennaként való működésre is. Jelenleg a legnagyobb és legsürgetőbb probléma az emberhiány, emiatt sajnos nincs mód arra hogy éjszaka is működjön a teleszkóp. (Általában igaz, hogy az európai uniós támogatások nem terjednek ki üzemeltetésre, azt  a helyi kormányoknak, szervezeteknek kell állniuk.) Az első VLBI teszteket sikeresen végezték 2013 januárjában más olasz antennákkal és idén márciusban az EVN-nel is legalábbis az L és K sávban. Ezért biztosak benne, hogy műszakilag a rendszer kész EVN megfigyelésben részt venni. Viszont a valós idejű, tehát az e-EVN-be való csatlakozására még várni kell, mert a szükséges optikai kábelek előreláthatólag csak egy, másfél év múlva érnek az antennához. 

A vevők tekintetében a 43 GHz-esre már meg van a pénz és optimisták a magasabb 86 GHz-en működő vevővel kapcsolatban is. 

Az antenna nagyon szép volt. (Bár amikor felénk fordították a tányért látszott, hogy nem ma készült.) A kiszolgáló épületek, állítólag év végére elkészülnek. 

A szervezők egyébként egy hihetetlenül finom terülj-terülj asztalkámat szerveztek ebédnek. Állítólag helyi termékekből készült ételeket, italokat fogyaszthattunk. Ezekszerint a sült paprika nem(csak) erdélyi étel :) A paradicsomos tarhonyaféleség volt a kedvencem, de a sonka, sajt és az olívabogyó is isteni volt! Volt népviseletbe öltözött fogadószemélyzet is, akik a kezdeti elfogódottság után már felszabadultan fotózták az egzotikus rádiócsillagász hordát.