Januárban két hetet töltöttünk kollégámmal Shanghajban. A Shanghaji Csillagászati Intézetbe jártunk be dolgozni (Shanghai Astronomical Observatory, SHAO), ami egy 19 emeletes toronyház a volt francia koncessziós területen (értelemszerűen a megfigyelni innen csak a szomszédos toronyházakat lehet).
Ezt a képet mondjuk pont a nem igazán toronyházas irányba készítettem a tizedik emeleti irodánk ablakából. De készült azért olyan kép is:
Itt a kék-sárga épület egy szálloda, első alkalommal ott laktam. Most sem volt a szállásunk sokkal messzebb, kellemes séta-távolságra. Így nem kellett ingáznunk, mint a helyieknek; a metrózás a reggeli csúcsforgalomban eléggé megterhelő.
Az irodán vendéglátónkkal és egy doktoranduszával osztoztunk és szerencsénkre épp pár napja érkeztek új bútorok, illetve ottlétünk alatt futottak be az új székek. Szóval nem volt okunk panaszra. Sikerült hasznosan tölteni az időt, két témában is már cikk-előkészítésig jutottunk.
Utolsó nap, bucsúebéd is volt, egy ujgur étteremben:
Nagyon finom volt, de szerencsére hétköznap az üzemi konyhán fogyasztott ebéd sokkal több zöldséget tartalmazott és egészségesebb volt.